logo

 


Bakó Éva, Takácsi

Az alábbiakat javasolom megfontolásra, illetve módosításra:

— a helyzetfeltárásban a kultúráról nem sok pozitívum került, ezért tartanám fontosnak még hangsúlyosabbá tenni a kultúra, az értékek megjelenítésének támogatását, népszerűsítését

— 8.1.4. Jól értem? Ez az értéktárral rendelkezőkre vonatkozik?

kb. 3 éve az önkormányzatok számára jogszabályi lehetőség az értéktár létrehozása, ami elsősorban adminisztratív feladat, a helyi értékek megőrzésére viszont semmiféle finanszírozási csatorna nem került hozzárendelésre. Ebből következően a sátor, mobil színpad, hangerősítés, stb. eszközök nem szükségesek a helyi értékek állandó fenntartásához. A helyi értéktárakba felkerült kulturális értékek megóvása viszont szükséges. NO, EZ AZ EGYIK ÉSZREVÉTEL, AMIRŐL BESZÉLHETNÉNK MÉG (ha szükséges a bővebb kifejtéshez a meglévő tapasztalat alapján)

— A SWOT analízisben a helyi értékek ugyanolyan erősségként(A) és lehetőségként(C) kezelhetőek lennének, mint a helyi termékek.

— A fentiek alapján javaslom, hogy a Komplex turisztikai kínálat fejlesztése fejezetben a kulturális szolgáltatás is bekerülhessen. A turisztikai szolgáltatások ne csak a fizikai lehetőségeket tartalmazzák, hanem kulturális, hagyományokhoz kapcsolódó a helyi értékekre épülő tevékenységek szolgáltatásainak kialakítását szolgáló fejlesztéseket is. A változatos, színes programok kínálatába illeszkednek az egyedi, helyi programok, segítik a komplexitást.     

8.1.6.: Biztosan vannak hátrányos csoportok, de már nem munkanélküliségről beszélhetünk, hanem munkaerőhiányról. Ezt csak az arányok miatt jegyeztem meg.

— A 8.1.7 pont specifikus célja a 8.1.6. pontéval azonos.

— A 8.2. részhez nem készült költségterv?

— A honlap készítés költsége - hacsak nem kötelező leosztással történik - a piaci érték többszöröse (pl.: 3 honlap készítése, ebből egyik webshop, 500eFt)  

 

 Bakó Éva - Takácsi, Kenderszer Kulturális Egyesület

 


 

JSN Dome is designed by JoomlaShine.com